Megalakult a Hadak Útja

Mint azt már sokan tudjátok, a Kárpát-medencei Hadjárat résztvevők, illetve helyszínek hiányában elmarad 2020-ban, ezért 6 csapat, a Mindszenti Íjászok Baráti Köre, a Nimród Mohács, Nagykunsági Farkasok, Hold Farkasai, a Fénypárducok és a Körösmenti Íjfeszítő Egylet haditanácsot tartott 2020 február elején Kiskunfélegyházán a folytatásról.

Áldozatos munkájuk eredményeként hivatalosan is megszületett a Hadak Útja, mely ezentúl hat csatából áll, egyelőre az alapító csapatok által rendezett helyszíneken.

Érdekesség, hogy a Hadjárathoz képest két új helyszín jelenik meg, izgalmas és kihívásokkal teli csatákkal, új csapatok szervezésében. Részletek itt.

Újdonság a Hadak Útja Bajnokának a címe is, amiről a Szabályzatban bővebben olvashattok.

Megszülettek a dátumok, mindenkit szerettel várnak a szervezők legalább négy csatára is az idén!

 

Tags: